2013. június 4., kedd

Hurts~

Hurts~

Kinyitotam a szemem de bárcsak ne tettem volna. Barbie földön fekvő látványa fogadott. Biztos berugott. Biztos megcsalt. Annyira tudtam hogy majd meg fulladtam fájdalmamban. Bementem a fürdőbe. Lefürödtem. Mire kiértem Barbie már fent volt ült az ágyon és sírt. Megöleltem volna. Megnyugtattam volna. De túlságosan fájt. Barbie könnyes szemmel rám nézett, majd megcsóválta a fejét és újra a földet nézte. 
- Sajnálom! Mindent.- Nézett nagy könnyes szemekkel. Elnéztem mert nem akartam a szemébe nézni.
- Megváltozott. Az érzéseim.-mondta még mindig könnyezve.- Annyira jó srác vagy. Túl kedves. Túl jó!
Megtörölte a szemét majd mélyen a szemembe nézett. 
- Nem akarlak megbánta annyira aranyos vagy. De jobbat érdemelsz.- mondta majd elkezdet pakolni.- Épp ezért megyek el. Tanulj a vizsgákra. Fejezd be helyettem is.
Döbbentem álltam és nem szoltam semmit.
- Már nem szeretsz?- kérdeztem végül. Barbie kicsit elfordult megtörölte a szemét majd a szemembe nézet.
- Nem.- mondta határozottan. Könnyek gyültek a szemembe. Barbie nem nézett a szemembe hanem fölállt és elém állt. Egy nagy könnycsepp gördült le az arcomon. Barbie végig simított az arcomon és gyengéden megcsokolt.
-Szerettelek.- mondta majd megfogta a bőröndöt és elindult ki. Dühös voltam de inkább csak fájt. Fájt. De még mennyire. Térde rogytam. El kell engednem? De szeretem. Akkor miért ment el? Mit tettem? Kinéztem az ablakon Barbie beszállt a Taxiba és elment. Elkezdett zuhogni az eső. De nem érdekelt kimentem. Csak egy poló volt rajtam és egy rövid gatya. Sétáltam a zuhogó esőben. Kimentem a tengerpartra és elkezdtem befelé uszni a vízben. De vihar volt. Oriási hullámok. Az első hullám elkapott. A víz alatt majdnem megfulladtam. Mikro felusztam akkor jött még egy hullám. Aztán se kép se hang. 

Lassan nyitotam ki a szemem. Azt hittem meghalltam. Marci aggodva nézett rám. 
- Mond hogy nem kell szájon át lélegeztetnem!- mondta majd elröhögte magát. Én is elröhögtem magam. 
- Mond normális vagy???- kérdezte és vállba vert.- majdnem elvesztettem a haverom.  
- És jol van?- kérdeztem nevetve.
- Ja, de most te vagy a lényeg!- válaszolt és elnevettük magunkat.

Folytatjuk...

2013. május 14., kedd

Új élet Új város Új emberek

Új élet Új város Új emberek

Kipakoltunk boldogan berendezkedtünk, volna ha legalább valaki nevetett volna a vicceimen. De most komolyan. És probálokozok de lehetetlen, ennyire komornak és életkedvtelennek még nem láttam senkiket. Összepakoltam és mivel ugyis gyönyörű idő van megfogtam Barbie kezét és Marci karját majd kirángattam őket a strandra. Mikor odaértünk kipakoltunk és... hát igan. Marci lefeküdt Barbie elővett egy könyvet és mint az öregek panaszkodott a zajra. Marci kivett a táskájábol egy labdát felfujta majd fejen dobott. 
- Menjünk labdázni broo.- mondta és halvány mosolyt eresztett. Elmosolyodtam majd tiszta erömből vissza dobtam. Bementünk a vizbe és ott labdáztunk. Már javába labdáztunk mikor meghallottam ahogy Barbie felnevet. 
- Hát ez oriási!- mondta és megveregette a mellete ülő srác kezét. A srác mondot valamit mire BArbie elvörösötött. Ahogy én is csak én a dühtől. CSak nem képzeli hogy leül a csajom mellé és flörtöl. Marci is mérges lett és elindult Barbiékhoz én meg követtem. 
- Hé kopj le!- mondtam majd elöktem a srácot hátulról.
- Hagyd már csak mondott pár viccet!- védte meg Barbie. 
- Örülök hogy csak ő tud megnevettetni!- mondtam majd mégeggyet ütöttem a srácba aki még mindig nem ment el. A srác ingerülten fel állt. 
- Örülök hogy találkoztunk Barbie.- kacsintot egyett Barbiera és elsétált. 
- MOND NORMÁLIS VAGY?!- állt föl Barbie és pakolni kezdett.
- OOO NEM ÉN HAGYOM HOGY FLÖRTÖLJÖN VELEM VALAMI BÁJGUNÁR!!- válaszoltam idegesen. Barbie minden cuccát összeszedte és elindult. Én is elkezdtem pakolni. Mikor Marci is összeszedte a cuccait elindultunk haza. BArbie már rég otthon volt. Bezárta az ajtót magára és nem jött ki. 
- Nem maradhat bent örökké.- mondta Marci és beleivott a kávéjába. 
- Majd lenyugszik.- mondtam és én is beleszürcsöltem. Hirtelen Barbie kicsapta az ajtaját felvette a táskáját és elindult kifelé. 
- Elmentem!- mondta majd kiviharzott. 
- Hova ment?- kérdezte Marci.
- Nem tudom de én lefekszek piheni.-mondtam majd lefeküdtem a kanapéra. 

2013. május 12., vasárnap

Menekülés

Menekülés

(Visszatértünk Ádám szemszögéhez)

Mikor Barbie elaludt megkértem Marcit hogy vigyázzon rá. Fel vettem a dzsekim elindultam kifelé. Hűvös volt ugy hogy felhúztam a cipzárt elindultam és Taxist kerestem. Az eső pont elkezdett zuhogni amikor egy taxis megállt. Beszálltam elmondtam az uti célt és 10 perc mulva ott is voltam. Nagy levegőt vettem majd bementem a rendörségre. Elmondtam mindent meg mutattam a bizonyitékot elmondtam, hogy hol van a helyszin ahova elvitték aztán elengedtek. Most hogy a rendőrség átvedte az ügyet visszamentem a suliba. Barbie még mindig aludt Marci meg kifejezéstelen arcot vágott. Levettem a kabátom csendben majd elkezdtem kutakodni. 
- Mit csinálsz?- kérdezte suttogva Marci. 
- Keresek...á meg is van!- mutattam fel a 2 repülő jegyet amit Barbie nyert. 
- Veszünk neked egy repülő jegyet és elhúzunk.- mondtam neki. Marci csak megvonta a vállát. Barbie fel riadt és sikitozni kezdett.
- Eressz el eressz el SEGITSÉÉG!- kiabált sírva. Oda siettem majd átöleltem. 
- Barbie! Barbie sssss! Nincs semmi baj itt vagyunk!- nyugtattam. Barbie átölelt és halkan pityergett. Átadtam Marcinak majd elövettem Barbie laptopját és megrendeltem Marci repülő jegyét. 
- Holnap indulunk. Marci maradj itt én bepakolok!- utasitottam mert nem akarom hogy Barbie legyen a másik áldozat. Átmentem a mi szobánkban kinéztem az ablakon. Mindenhol rendőrök kérdezgetik a diákokat lezárnak néhány helyszínt. Elkezdtem bepakolni, mindent bedoptam a böröndbe. Vissza mentem Barbieékhoz.
- Marci menj és pakolj be én bepakolok Barbienak.- mondtam Marci bolintott majd elindult. 
- Hova megyünk?-kérdezte Barbie álmosan. 
- Ukrajnába.- mondtam. Barbie felállt majd elkezdett ő is pakolni. Mikor kész volt áthuztam a böröndjét a mi szobánkba. 
- Ma itt alszol.-mondtam.
- Rendben.-mondta majd lefeküdt az ágyamba. Marci is lefeküdt én meg felnyitottam a laptopom és Ukrajnában házat néztem. Végül megtaláltam az igazit olcsó de pont jó, felhivtam majd lebeszéltem és kész is. Leirtam a címet becsuktam a laptopot és befeküdtem Barbie mellé. 

Hajnali 3

Kiszálltunk a Taxiból becsekkoltunk és már a repülőn is voltunk. Barbi elöttem ült melletem meg Marci. Már repültünk mikor Marcinak eltorzult az arca.
- Kinyitom az ablakot mert fülledt levegő van.- mondta mire minden de mindegyik ember odanézett. Barbie elöttem elnevette magát majd én is és a többi ember is. 30 perc mulva Marcinak is leesett és röhögőgörcsöt kapott. 

Délután

Leszáltunk a gépröl megkaptuk a csomagokat és hivtunk egy Taxit. Egy megállt be ragta a cuccainkat a csomag tartóba. Beszálltunk udaadatam a cetlit majd 30p mulva ott is voltunk az uj bérelt házunk elött. 
- Még maradt legalább 2 milliónk együtessen amit életkezdésre kaptunk, igaz? - néztem körbe és mindenki bologatott unottam. Akkor nem lesz gond. Itt fogjuk folytatni az életünket. 

2013. május 9., csütörtök

Taken Part 2

Taken part 2

(Barbie szempontjábol)

Felébredtem. Idegen helyen voltam és az volt az utolsó emlékem hogy valaki megjelent mögöttem és leütött. Odakaptam a kezem a fjemhez ahol megütött mert nagyon fájt. Megilyedtem. Elraboltak? Uristen! Hirtelen egy láyn hangot hallotam aki sikitozott. 
- Ne ne neee segítsééééééég!- ordibálta a lány. Hasonlított Vikinek a hangjához. GYorsan a ráshoz mentem és kinéztem. Egy idegen állt Viki Elött és bilincset tett rá. Viki arca tiszta vér volt a szája meg a szemöldöke fel volt szakadva.
- VIKIIIIIII!- kiabáltam riadtan. Annyira megvoltam rémülve. Az idegen megállt a a cellám elött és bejött. Majd odaszoritott a falhoz.
- Ha mégegyszer ordibálni kezdesz...nem éled meg a holnapot!- mondta idegesen. én csak ilyedtemben bologadtam majd kiment és vissza ment Vikihez és egy kést rántot. egy mozdulattal beleszurta Viki hasába én fel pattantam odarohantam a rácshoz majd összestem.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!- kiálltotam fájdalmasan de a gyilkos csak mosolygott majd elment. Viki még életben volt. Hirtelen nagy zörejt hallotam majd Ádámot és Marcit láttam. De csak homályosan mert zokogtam. Ádám idegesen nézett majd kinyitotta a cella ajtót és felkapott. mondot valamit de nem értettem. Minden néma lett. Láttam ahogy Marci összeseik Viki elött. Láttam ahogy Viki mond valamit neki és láttam ahogy becsukja a szemét. Csak ugy folytak a könnycseppek és kimásztam Ádám karjábol esedezve oda mentem Vikihez. 
- Viki?! Viki! Vikiiii!!!- mondtam egyre hangosabban. Nem akartam elhinni. Nem is hittem el. Ébreszgettem. El próbáltam állítani a sebet majd akkor döbbentem rá hogy tényleg elment. Nem tudtam visszatartani. Annyira fájt. Nem! Őt is elveszitettem! Miért??? Ránéztem Marcira aki döbbenten ült és nézte Vikit. Ádám leguggolt mellém és átölelt. Az emlékek vissza jöttek. Tessa, korház, halál. Hirtelen az ágyamban ébredtem Ádám az ágyam szélén üllt. 
- Álmondtam ádám! mond hogy állmondtam hol van Viki?? Látni akarom!- sirni kezdtem. 
- Csssss! Barbie!- nézett a szemembe.- Nem álmodtál.
- Nee ne ne neee!- zokogtam.- Miért?? 
Ádám átölelt és simogatta a hátam. 

2013. május 8., szerda

Taken part 1

Taken part 1

Másnap reggel hihetetlen de Marci mosolygott fel öltözött dudolt(?!). Kimentem Barbie szökdécselve a elindult felém a nyakamba ugrott és megcsokolt. Elengedett majd behuzott a szobájába. 
-Várj meg itt!- Mondta majd bement a fürdőbe. Nézelődtem mikor a polcon megláttam Tessa füzetét belenéztem és megnéztem hogyan ir. Majd kivettem a zsebemből a levelet amit Tessa irt és nem hittem a szememnek. A két irás teljesen külömbözött. Nem Tessa irta az biztos!! Hirtelen valaki sikított. Hirtelen visszajött minden emlék. Barbie sikít. Jön a mentő. elviszek Tessát. Fel petentem Barbie is kijött majd gyorsan felkapott valamit és kimentünk. Odarohantunk a tömeghez.
- valaki mentőőt! Mentőőőőőt!- kiabált rémülten a lány. kikaptam a zsebemből a telefont de kiesett vele együtt egy papir lap is. Fel vettem föl néztem és láttam hogy valaki hivja a mentőket. Nem emlékszem ahogy én raktam volna el a papirt. Bementem a szobámba majd kinyitotam a a papirt.

"Nem Tessa lesz az utolsó vannak barátai"

Úristen! Ezt a gyilkos irta. Egy gyilkos van a suliba?? Vannak barátai? BARBIE!! Sebesen kcsaptam az ajtót és a nagy tömegben elkesztem keresni Barbiet. De ahogy ordibáltam nem válaszolt. Nagyon megráültem. Lehet megöli elrabolja vagy kitudja fajtalankodik vele. Nem tudhattam. Már minden lejátszodott az agyamba mikormegláttam Marcit aki ugyan ugy riadtan nézett mint én. 
- Marci! Barbie eltünt! 
- Ádám gyere!!- mondta idegesen megfogta a kezem és egy csendes helyre mentünk.
- Ezt nézd mit találtam a zsebembe!- nyomta a kezembe a papirlapot.
- Én is ezt kaptam nézd!- Mutattam meg neki. Barátai.. barbie és Viki! Hát persze!! 
- Uristen meg kell találnunk őket!!!- mondtam idegesen és nagyon fltem. Hirtelen megszolalt a telefonom. Rejtet szám. 


folytatjuk...

2013. május 1., szerda

Szállj emlék szállj

Szállj emlék szállj

Reggel a réten ébredtem és nem hittem a szememnek. Mindenhol virág gyönyörűen zöld fű. Mesebelinek tünt. Ha vannak csodák ez az! Teljes mértékben!
- Uristen!- tette a szája elé a kezét Barbie.- Ez gyönyörű.
Nevetett majd a nyakamba ugrott, aztán megcsokolt amit viszonoztam. Megfogtam a kezét és elindultunk visszafelé. Mikor beértünk a suliba egy 2.-os oda rohant Barbiehoz.
- Barbie! Te nyerted meg tegnap a KiMitTudot! Tessék.- adta oda az ajándék utazást ami 2 személyre szolt Ukrajnába.
- Uristen ez most komoly????- ugrált Barbie- Tessával annyira el akartunk oda menni.- De mikor Barbie ezt kimondta egyszerüen letört. A padlót nézte. Én megfogtam a kezét és behúztam a szobámba. Viki és Marci épp ott voltak. 
- Szuper. Most hogy mind itt vagyunk mindenkinek bejelentem! El búcsúzunk végleg a fájdalomtól, a hiánytól!- mikor ezt mondtam Viki és Marci összenézett Barbie meg rám.- El repitjük. Vannak az iskola szertárába repülő lámpások.
Ránéztem az órámra és láttam hogy az első előadásról már lemaradtam ugyhogy megfogtam Barbie kezét és elindultunk a 2. előadásra. ahogy ültünk Barbie mellém csúsztatott egy papirt. 
Barbie:"Szerinted sikerülni fog?"
én: "meg lehet próbálni nem?"
Barbie: de :)
Mosolyogtam majd vége lett az előadásnak és mentem Marcival a harmadikra. Első sorba megint az új tanárral megint. De mielött bejött volna a tanár Barbie bejött és leült mögém. 
- Hát te meg?- mosolyogtam. 
- Csak nem hiszed hogy hagyom hogy ez a ribi mosolyogjon meg fogdosson??- kérdezte de nem tudtam válaszolni mert bejött a tanár. Valahogy rögtön kiszurt engem de Barbie is aki gúnyosan mosolygott a tanárnőre. Az óra furán telt de mint mindig  vége volt a legfurább. 
- Ádám az irodámba!- mondta szigoruan. 
- Elnézést tanárnő de nekem mennem kell a következő előadásrol nem akarok lemaradni.
- Akkor majd máskor.- mosolygott rám majd egy szúrós eszelős tekintetet adott Barbienak. Mik lesznek itt. 

Este 

A raktárból eloptam 4 repülő lámpást majd Barbival Vikivel és Marcival kimentünk egy padhoz. Marci elővette a gyujtóját. 
- Először én.- mondta Marci. Majd meggyujtotta.- Tessa  ha látod ezt akkor üzenem hogy ha barátnőnek kevésbé de barátnak tökéletes voltál.- Marci elengedte a lámpást. 
- Tessa.-kezdte Viki.- sajnálok mindent. Amikor nem voltunk barátok. De köszönök mindent mikor azok voltunk.- Engede el viki a lámpást
- Tessa.- mondtam- Nem ismertelek annyira mint téged ezek az emberek. De mégis hiányzol.- én is elengedtem.
- Tessa.-sohajtott Barbie.- emlékszem mikor 9 évesek voltunk? Balett órán találkoztunk és együtt utáltuk azt a sportágot. együtt mentünk el Hip-hoppozni aztán meg focizni. Sose felejtem el ezeket az éveket. Örökké a legjobb barátom leszel.- Barbie sohajtott egy nagyot lenyelte a könnyeit és elengedte a lámpást.- Szállj emlék szállj.

"Don't let me go"

"Don't let me go"

Felálltam és elindultam abba az irányba amerre ment. Végül kiszáradt füves pusztára jutottam. Láttam hogy Barbie ott ül és néz egy képet. Oda mentem legugoltam és megláttam egy képet amin Tessa Barbie és...és Viki szerepel. Mi?? Viki??? Régi kép volt. Még akkor nem jártam Vikivel. 
- Barbie...- mondta majd átöleltem.
- Itt...mnden zöld volt és virágok voltak mindenhol.- mondta és szipogott párat.- Amíg még élt. 
Még jobban magamhoz húztam. 
- Mesélek valamit jó?- mondta majd a szemembe nézett. 
- Jó.- mondtam.
- Mikor 9 éves voltam akkor találkoztam Tessával aki rögtön a legjobb barátom lett majd 1 év mulva találkoztunk Vikivel. 10 évesek voltunk játszottunk mindent együtt csináltunk. elteltek az évek lehetünk vagy 16 évesek mikor Viki kezdett zülleni. Befestette a haját, durva ruhákba járt, sminkelte magát erősen. Eltávolotunk Vikitöl. De mikor 17 évesek voltunk újra jó barátok lettünk a külsejétöl független. Volt egy barátja. Akiröl semmit nem tudtunk. Nem volt Tessával Facebookonk ahol kapcsolatba voltak. Nem találkoztunk vele. Vikivel együtt éretségiztünk le de Viki elkezdett máshogy viselkedni, flegma lenni, gonosz, hanyag. Ekkor télleg eltávoludtunk töle. De mikor fősulira jöttem akkor elfelejtettem őt. Találkoztam veled. Beléd szerettem. De mikor megtudtam hogy ő az exed. Majd megőrültem! Aztán egy ideig nem beszéltünk Tessával mert ő Sokat volt Vikivel, és Marcival. Aztán Viki és Tessa egész jó barátok lettek de Tessa szakított Marci miatt mert már nem szerette de Marci még igen. Aztán Marci beleszeretett Vikibe és Viki és belé ezért Viki nem akart többé olyan lenni mint aki volt. Megváltozott. Viki a szerelemtől mindig megváltozik. És mikor meghallt Tessa az Vikit rosszul érintette.- mesélt el mindent őszintén. Én csak hallgattam és teljesen ledöbbentem. Egyszerüen csak nyeltem a dolgokat mert lesokolodtam. Fel kellet fognom mind ezt. Hogy ha Viki bemutatott volna a barátainak már rég ismerném Barbiet? Uristen. Láttam ahogy Barbie a képet ketté tépí. Ugyhogy elkeztem énekelni, igen én.
"Something we don't talk about
 Rather do without and just hold smile"
Barbie folytatta.
"Falling in and out of love
 Ashmend and proud of together all the while"
Elmosolyodtam majd én is folytattam. 
"You can never say never 
 Why we don't know when Time and time again"
Barbie és mosolygott és ő folytatta.
"Younger now than we werw before"
A reflént egyszerre énekeltük.
"Don't let me go 
 Don't let me go
 Don't let me goooo"
Majd egyszerre elnevettük magunkat. 

KiMitTud

KiMitTud

Reggel fel keltünk Marcival majd elkeztünk öltözni. 
- Jó lesz ez az ing ezzel a farmerral?- kérdezte.
- Kék inget akarsz fel venni narancssárgával?- kérdeztem vissza nevetve.
- Na jó inkább egy farmert veszek föl.- nevetett ő is majd egymásra néztünk.
- Kicsit se volt buzis párbeszéd...- mondta majd egyszerre nevettük el magunkat. 
- Na menjünk.- vert hátba és kimentünk. A folyosón borzalmasan hosszú sor állt valamihez. Barbie oda jött mellém. 
- Előadás lesz este.- mondta a mindent tudó. 
- És ezt te honnan tudod?- kérdeztem mosolyogva.
- Onnan hogy oda van irva rohadt nagy betüvel.- mutatott föl. 
- Jaaaa!- nevettem föl majd megcsokoltam.- És elmegyünk és egy jót szórakozunk.
- Szórakozunk!- bolintott Barbie. Órák után még mindig ment a "Gyere este az KiMitTudra" "Jelentkezz te is!" mondatok mindenhol. nagyon bepörögtek. 
- Nem jelentkezel te is bro?- nevetett Marci- CSak kezdj el táncolni és mindenki elmenekül!
- Kapd be!!- nevettem hangosan majd vállba ütöttem. 
- Marci a helyedbe csöndbe maradnék ha táncrol van szó.- szállt be Viki. 
- Igen, én is szeretlek!- karolta át Marci Vikit. Barbie összekulcsolta a kezét az enyémmel, majd elindultunk a szobába.

Este

Szuper. Indulunk a KiMiTudra. Elindultunk de fogalmumnk se volt hogy hol lesz majd Marci kinézett az ablakon. 
- Te! Minek a rövidítése a KMT?- kérdezte.
- Ennyire sötét nem lehetsz!- nevettem.- KiMitTudnak!
- akkor menjünk ki!.- mondta majd mindanyian rohanni kezdtünk mert másr rég elkezdődött. Leültünk majd épp egy srác gitározott. Aztán jött egy csellós. Majd egy énekes aki Country dalt énekelt. Oldalra néztem Barbie...ha Barbie ott lett volna. Hol van?? Forgolodtam össze-vissza majd megszólalt a müsor vezető.
- És Barbie következik az 1.-öktöl!- mondta és oda kaptam a fejem. Barbie a mikrofon elött ált és találkozott a tekintetünk majd elindult a zene. 
"Something we don't talk about!
 Rather do without and just smile"
Felismertem az első mondatból The Fray - Never Say Never Volt az. Olyan szép hangja volt. Ilyen szépet még nem hallotam. Tisztán és nem torokból énekelt. 
"Don't lett me go
 Don't lett me go
 Don't lett me gooooo"
Elég közel ültem hogy lássam ahogy Barbie arcán legördül egy könnycsepp. Mikor vége volt a számnak Barbie lement a színpadról és elment valahova. 

Folytatjuk...

2013. április 29., hétfő

Megjegyzem (nem Story)

Fuuu Bazd Egy órája röhögök a hülyeségeimen pl: kinyitotam a szemét, lenevette magát, érezek.... De hát amilyen szomorú részek voltak ezen legalább lehet nevetni :D

Az új tanár

Az új tanár. 

Barbie felfel dolgozza a dolgokat, már-már mosolyog nevet de néha eszébe jut és elsirja magát. Sajnálom nagyon, de mit tehetnék. Ott vagyok mellete. Ez minden amit tudok tenni érte. Sajnos most mrá sulyos problémával küszküdünk méghozzá a hiánnyal. A hiánya mindenhol ott van. Szerelmi problémák? Tanulni kell? Bárcsak ezek a problémák lennének. De elment valaki fontos személy. ELkészültem és bementem az előadoba. Rengetegen voltunk de az első sor szabad volt (vajon miért?) ugyhogy beültünk Marcval előra..  Bejött a tanár, de nem az aki eddig szokott hanem valaki más, egy fiatal nő. 
- Rendben az új tanárotok vagyok szolitsatok Melisszának nyugodtan.- mondta. Majd végig nézett rajtunk de meg akadt a szeme rajtam és rám mosolygott. Az óra tovább része érdekesen telt, de nem volt olyan érdekes mint a vége.  A szeme sarkábol láttam hogy Barbie vár rám az ajtóba. Már mentem volna Mikor a tanár megszolitot.
- Ádám! Ha jól tudom!- szolt hozzám.
- Igen?- kérdeztem ő meg oda sétált hozzám.
- Nagyon jól teljesített ma.- mondta majd végig simított a kezemen. 
- Ohh..öm.. khm.. köszönöm.- mondtam zavartan majd sebesen elindultam fel a lépcsőn. 
- Ez meg mivolt?- kérdezte Barbie majd megfogta a kezem. 
- A tanárnak khm...bejövök.- röhögtem föl. 
- Csinos..hmm....kemény ellenfél!- mondta majd felnevetett.
- Lehet megdugom az új tanárt.- Állt meg mellém Marci.
- Mondtál valamit?- kérdezte Viki. 
- Semmit picim.- Nevetett Marci. 4-en mentünk egymás mellet. Nevettünk de mindenki elhallgatott mikor elmentünk "Tessa" mellet. Barbie lefelé nézett és megtörölte a szemét . Marci csak nézte. Viki is könnyezett. DE NEM IS ISMERTE!! Vagy de? Mi? Mind egy. 
- Öhm...Csinálni kéne valamit.- mondta Marci. 
- Ja kéne menni órára.- megfogtam Barbie kezét és elkezdtem futni mert késésbe voltunk. Gyorsan leültünk egymás mellé és a tanár is bejött. Mikor kicsöngettek hirtelen megszólalt a "Feel This Moment" a hangszórobol. Szuper. Mostmár szól a szar Pittbull is. Csak ez kellet hogy hadovaljon nekem a semmiröl. BArbie elmosolyodott. 
- Imádom ezt a számot.- nevetett föl.- Várj! maradjunk egy kicsit. 
Barbie megvárta míg kiment mindenki. Rögtön Pittbull után megszólalt a "Thousand Year".
- Felkérhetem egy táncra?- kérdeztem Barbietól mire lenevette magát.
- Hát persze Sir.- mondta mosolyogva majd magamhoz húztam és lassúzni kezdtünk. megfogtam a derekát ő hátra hajlott majd vissza és megcsokoltam. Mikor kinyitottam a szemét csak mosolygott. Majd becsöngettek ugy hogy gyorsan elhuztunk a saját oránkra. 


2013. április 28., vasárnap

Kegyes hazugság

Kegyes hazugság

Oriási büntudatom van. Mégis hazudok mindenkinek. De nem akarom hogy Barbie összetörjön! De meg kell mutatnom neki. Muszály! sietve mentem Barbie szobája felé. De mikor beléptem Barbie kezébe egy papír volt. Láttam hogy egy könnycsepp folyik le az arcán. 
- Te..te eltitkoltad?- kérdezte és oda adta a levelet. A levélbe az állt hogy:
"Ejnye Ádám! Eltitkoltad a szerelmedtől hogy Tessa miadta halt meg? pff." 
- Ezt...én csak óvni akartalak!- mondtam döbbenten.
- Azzal hogy hazudtál?- kérdezte, és hallotam a hangján a mérgeséget és a szomoruságot.- Menj innen!!
Kimentem a szobábol. Annyira fájt. Hogy megbántotam. Visszamentem a szobába mikor Marci épp ébredezett.
- Gyere boruj a mellkasomra!- mondta. Szerintem másnak hitt.
- Borul a betonkeverő!- Nevettem. 
- Ja te vagy Ádám?- huzta össze a szemét.- B*zdmeg!
- beb*sztál kicsit!- nevettem.
- Kussolj gyökér!- nevetett velem. 
- Áhh elcsesztem mindent.- sohajtottam és lefeküdtem az ágyamra. 
- Te is beb*sztál?- nevetett föl. elkezdtem bnevetni de abba is hagytam. 
- Bár.- néztem a plafont és gondolkoztam. Kinéztem az ablakon Barbie kint volt és ült egy padon. Elkezdett zuhogni az eső. de őt nem érdekelte. i mentem. De mikor meglátott fel állt. 
- Barbie! Ne kérlek hallgass meg!- kérleltem a zuhogó esőben. Megfordult.- Szeretlek! És túl sok mindenen mentünk keresztül hogy most legyen vége! Csak azért nem mondtam el mert nem akartam hogy összetörj!
De miközben álltunk meg láttam Barbie nyakában a nyakláncot amit vettem neki. Még rajta van.
- Ádám én...
- Nem!- mondtam majd elindultam felé meg álltam elötte ő felnézett rám én lenéztem rá.- Fontos vagy!
Barbie elmosolyodott én meg megcsokoltam. 
- Te is fontos vagy!- mosolygott.- Fontosabb Bárminél!
A zuhogó esőben álltunk és csókoloztunk. De nem érdekelt hogy esik. Nem érdekelt hogy elázunk. Nem érdekelt semmi, csak Ő.
- Be kéne már menni.- mondta.
- Kéne. De én mondom hova megyünk.- megfogtam a kezét és futni kezdtem. Majd oda értünk a medencéhez. Ahol az első "randink" volt Barbieval.
- Ohh itt barkobáztunk!- ült le pont ugyan oda. 
- Igen itt!- mosolyogtam és leültem mellé ugyan ugy. 
- És Ott jött be Tessa.- nézett szomoruan az ajtó felé. Majd csak nézte és nézte. 
- it vagy?- kérdeztem mert már kezdem aggódni. 
- Igen.-törlt le egy könnycseppet.- Csak várom hogy benyisson. 
Barbie elkezdett sirni én meg átöleltem. 

Titkok

Titkok

1 héttel késöbb

Mindenki meggyászolta Tessát. Barbie egyre jobban van de nem az igazi. Néha még sirdogál. De ez teljesen normális. Hisz elvesztette valakit. Reggel fel öltöztem (ing+farmer) aztán kimentem a folyosóra. Barbie épp Tessa emlék műve elött állt, és nézte. Oda mentem mellé és átöleltem a derekát. 
- Annyira hiányzik.- mondta szomoruan.
- Igen, nekem is.- mondtam. 
- Ide hoznád a nyakláncom, tudod amit töled kaptam az asztalon van. Itt a kulcs.- oda adta a kulcsot én meg elindultam a szobájához. Benyitottam. Megláttam a nyakláncot. Oda mentem fel vettem de kiesett a kezemböl. Lehajoltam hogy fel vegyem mikor a szekrény alatt egy papirt láttam meg ami össze volt gyűrve kinyitottam, Tessa búcsú levele volt az. 

"Kedves Barbie, ha megtaláltad ezt a lapot csak annyit mondanák hogy remélem jól érezted magad Vikiékkel. Én örökké a legjobb barátod maradok. De túl egyedül maradtam. 
Tessa."

Uristen Tessa Barbie miatt ölte meg magát? Ezt Barbie nem tudhatja meg! Gyorsan elraktam a papirt, megfogtam a nyakláncot és visszaindultam. 
- Köszönöm.- mosolyodott el  halványan Barbie. 
- Nincs mit.- mosolyogtam vissza. 
- Vajon miért tette?- sohajtott Barbie. Remek! Most hazudnom kell neki. 
- Nem...tudom!- mondtam bizonytalanul. A hazudásba mindig rossz voltam. Barbie csak lefelé nézett. 
- Be megyek a szobámba.- mondta és elindult, de megfogtam a kezét.
- Azt szeretném hogy tudd én mindig melleted állok, minden roszba!- mondtam mélyen a szemébe néztem. Barbie csak elmosolyodott.
- Szeretlek.- mondta Barbie. Elmosolyodtam. Én is bementem a szobába. Marci eléggé kivan. 
- Szerinted miattam tette?- kérdezte szomoruan. Ez kész!
- Nem! Biztos nem!- hazudtam egész jól.
- Soha nem felejtem el őt.- mondta és öntött még egy felest magának. Szuper leitta magát.
- ÉS tudod mi a rosz még! Hogy elfogyott a whiskey!- mondta mámorosan
- Menj és vegyél.- nevettem föl. 
- Ja ez egy másik gönd *büff* nemtom hol a bolt!- mondta és eldölt. Kész kivan ütve rendesen. Marci 2 perc mulva már horkolt ugy hogy kimntem. Hagytam aludni. Bár szerintem hat hangfallal se lehetne most felébreszteni. Kimentem a folyosóra mikor láttam hogy Viki egy gyertyát rak Tessa emlékképéhez. Oda mentem. 
- Nem is ismerted!- mondtam furán.
- Ez...illik. ehh.- mondta zavartan.- Tudod...áhh mind1!
Viki elsétált.

2013. április 26., péntek

Died

Died

Másnap reggel

Elindultam az előadásra. Mivel kihagytam egy napot ezért ugy néztem a tanárra mit egy hülye gyerek. kajak nem tudtam mi  francról hadovál. áá tanulhatok megint ezerrel. a francba! A második előadást inkább le se irom! 

6 óra mulva

a szobába pótoltam a lemaradást amikor egy sikoltást hallotam. Barbie hangja volt. azonnal átszaladtam a másik szobába ahol Barbie remegve fogta a telefont de annyira sokkolva volt hogy nem birta hívni a mentőket. Kikaptam a kezéből és elkezdtem tárcsázni a mentőket. 
- Egy lány a Hamstone egyetemen elvágta az ereit! Siessenek!!- mondtam a telefonba. Oda mentem és láttam a lányt. Tessa volt az. A mentők gyorsan meg érkeztek. Lementem hozzájuk és felrakták a kocsira. Csak Barbie ment vele. 

1 óra mulva

Csörgött a telefonom. 
- Ádám!- hallotam a telefonba Barbie hangját ami elcsuglott, hallottam hogy sír. Le raktam a telefont és elindultam a korházba. Mikor beértem meg láttam Barbiet ahogy gugol a földön és sír. Oda rohantam hozzá legugoltam mellé és átöleltem. 
- Meghalt!- mondta fájdalmasan.

folytatjuk...

Hosszú Nap

Hosszú nap

 2 Hete járok ide van egy barátnőm akir szeretek van egy Bff-em akit szintén szeretek xD jóó nem ugy. De eleget depiztemez alatt a 2 hét alatt. Ugy hogy ma ugy döntötem, elmegyünk a sulibol körül nézni. Amugy az egyetem Floridában van (gyönyörü hely). Ugyhogy Barbie,Marci,Viki és én elmentünk az egyetemröl. 
- Hova megyünk?- kérdezte Barbie. 
- Ha Ádám választ helyet egy könyvtárba!- röhögött Marci.
- Gurulok a nevetéstöl Marci.- mondtam- Nem hanem a parton van egy fesztivál féleség. Reggel 6 óta. Még csak 9 szóval ott leszünk egész nap!
- Uuuu imádom ezeket!!- uljongott Viki. Meg is érkeztünk a partra. Mindenhol faház, egyikbe sütik, másikba tányérok, valahol szalvéta gyüjtemény, néhol nyakláncok. Viki és Marci eltüntek valahol én megfogtam Barbie kezét és besétáltunk a sűrűbe. 
-Aww nézd de széééép!!- mutatott barbie az egyik tányéra amin egy szerelmes pár volt.
-Igen télleg szép- értettem egyet. Mentünk is tovább Találkoztunk egy szamárral fotózkodtunk, majd hosszasat álltunk vattacukorért. csináltunk pár képet a parton. Aztán vissza mentünk. Barbie meg állt egy nyakláncosnál és hosszasan nézett egy gyönyörű nyakláncot. De sohajtott egyet és tovább ment. Én gyorsan oda mentem és sunyiba megvettem neki. Biztos örülni fog neki. Becsusztattam a zsebembe. Oda mentem Barbie mellé aki épp nézett egy bűvész bemutatót. Megfogtam a kezét ő meg ráhajtotta a fajét a vállamra. 
- Uuu nézzük meg azokat a sálakat!- lelkesedett be Barbie amint meglátta a sálas bódét. Sokáig szöszmötölt majd meg vette a neki tetszőt lilát.
Fel is vette a 20 fokba :D. Bele csíptem kicsit a vattacukrába (vanilia,tuttifrutti) nyami, azán nézelödtünk tovább. Volt ott egy fotós is.
- Csináljuunk mááár egy képeet!- kérlelt Barbie. 
- Jó legyen.- mosolyogtam. oda áltunk a fotos elé Barbie megcsokolt és villant is a vaku. Egész jó kép lett meg is kaptuk a nyomtatott verciót kifizettem a fotóst és mentünk tovább. Még vagy hat helyen megáltunk nézelődni fotozkodni aztán hallotunk halk zenét és a zene irányába kezdünk haladni. Pont szembe találkoztunk Marciékkal
- Titeket kerestünk!- mondta Marci
- MIII??- kérdezte Viki. mert hangos volt a zene.
- NEM NEKED MONDTAM!!- ordibált vissza Marci.
- MENJÜNK INNEN KI A PARTRA!!- tanácsoltam hangosan majd elkeztünk kifelé menni. még csak 4 óra volt mikor kiértünk. Kevesen voltak igy tudtunk hülyülni. Marci és Viki a vízben fröcskölték egymást én meg BArbie labdáztunk. Az volt a vicces mikor Viki lefröcskölte Barbiet én meg fejen dobtam Marcit ezért keresztbe kezdük egymást fröcskölni és ütni a labdával. Egy idő után kifáradtunk. Marci és Viki elmentek rendelni 4 Napozó ágyat, kiraktuk és eldöltünk rajta. 
- uu megy le a nap!!- mondta Barbie és az tengert csodálta. Mindenki a tengert nézte én oda mentem Barbiehoz s átöleltem ő meg rádölt a hasamra és így néztük végig a naplementét. Gyönyörű naplemente. 
- Építsünk Homokvárat!- mondta Marci mert taláélt egyhomokozo készletet. 
- Jóóóó!- értett egyet Viki. A vár építés ugy zajlott, hogy volt 3 vödör 3 lapát Viki lapátol Marci szedte a másik lapáttal a vödörbe amit Viki alé lapátolt Barbie meg én ugyan ezt csináltuk majd sikerült az első 'torony' igen ám debarbie megbotlott és rámesett én meg az első toronyra szóval a másik tornyot raktuk fel majd ujjá építettük a régit. a harmadik tornyot a másik kettő tetejjér raktuk. Marci talált egy sörös üveget amit eltört és abból ledtek az ablakok majd elkeztük ujjal kivájni az ajtót. olyan sikeresen hogy ledölt az egész.  Ugy hogy előröl kezdtük az egészet. 3. próbálkozásra sikerült elérni a célt. Egész jó kis homokvár lett. Csináltunk pár képet majd kivettük az üvegeket és kyle agész egyszerüen bele fetrengett. sírtunk a röhögéstöl :D 
- Ideje vissza indulni!- mondtam mert már este fél 12 volt. 
- Szerintem is!- ásított Barbie. Elindultunk. Az úton haza felé énekeltünk a Forever Young-ot meg Barbie és Viki idegesítésünkre énekeltek nekünk Justin Biebert. Mikor beértünk a suliba mindenki ment a saját szobájába. hosszú nap volt az biztos!


A bocsánat

A bocsánat

Próbálok nem gondolni a tegnapra. Amit Marci mondott. De egyre jobban bün tudatom van. Hisz mégis a barátom. Meg kell értenem amit érez. Tessa meg marci télleg jó barátok. Reggel a folyosóra. Viki elindult hozzánk. 
- Figyeljetek!- kezdte.- Sajnálok! Mindent! Sok boldogságot nektek! Télleg!
Barbie csak kerek szemmel hallgatta majd megszólalt.
- Megbocsátva!- mondta és mosolygott. Viki megkönnyebülten bólintot elköszönt és elindult az előadásra. Én is megkönnyebültem. Télleg meg változott. Marci tette? uristen. Mindekettő szerelmes egymásba. Ez lehetetlen. Megláttam Marcit és behuztam a fiu Wc.be. 
- Szereted?- kérdeztem bevezető nélkül. 
- Igen, azthiszem. -mondta én meg lerogytam a földre. EZ MIKOR TÖRTÉNT?! Hol voltam?? 
- sajnálom brooo- mondta és a földet pásztázta.
- Nem baj!- mondtam majd kiindultam és mikor megláttam Vikit elhuztam egy helyre ahol kettesbe lehetünk. 
- Csak...ne bántsd meg! Jó?- kérdeztem szintén bevezetés nélkül. 
- Igérem!- mosolygott. 
- Rendben.- mondtam majd visszaindultam a döbbenten álló Barbiehoz. Ja igen ő csak annyit láttot hogy be a wc-be Marcival ki wc-ből majd elmenni Vikivel majd visszajönni. 
- Ne kérdezd!- mondtam mikor vissza értem. 
- Jó nem vagyok kíváncsi rá.- mondta nevetve. Majd hirtelen leesett neki. 
- Marci és Viki???- kérdezte döbbenten. 
- Szintén ez volt a reakcio.- mondtam. Mikor vége volt az összes órának. Kimentem a kertbe. Nem mondtam még de a sulinak van egy csodás virágos kerte padokkal. Gyönyörü. Beljebb mentem mikor megláttam Vikit és Marcit. Ültek fagyiztak nevettek beszélgettek. Semmi csók. Lassan haladnak de nagyon aranyosak. Lehet hogy Viki nem fogja kihasználni. Vagyis remélem. Felálltak én meg gyorsan bebújtam egy bokor mögé. Felálltak és elindultak. Megfogták egymás kezét. Őszintén örülök nekik. Örülök hogy Viki észhez tért és örülök hogy Marci boldog. Visszasétáltam felmentem Barbie szobájába. épp olvasott. Szó nélkül lefeküdtem mellé és olvastam vele. Tessa is megérkezett. Ő is elkezdett olvasni. Bahhh unatkozok. Ezek semmit nem csinálnak??? Csak fekszenek és olvasnak. Uhhff :D

2013. április 25., csütörtök

Változás

Változás

2 Nappal késöbb

- Mivan Marci?- Kérdeztem mert olyan néma volt.
- Semmi csak gondolkoztam.- mondta. Kimentem a folyosóra Viki fogta egy pasi kezét és feltünöen elöttem mentek el. Barbie Oda jött hozzám és mogfogta a kezem majd el kezdett menni. Én meg csak követtem. Majd lejjebb lassitotunk mikor elérkeztünk Vikiék mellé. Barbie kihúzta magátés kecsesen elindult és büszkén rákulcsolta a kezét az enyémre és elmentünk Vikiék elött. Viki szúró szemmel pásztázta. Ááá már értem. 
- Ezt meddig fogjátok még csinálni?- kérdeztem nevetve.
- Amig nem hagy békén!- mondta eszelősen. 
- Szeretlek- mondtam mosolyogva majd megcsokoltam. Hétfő van. Irány az előadás. Pfuj. Unalmasan telt nem részletezem. Mikor az utolsó előadásnak is vége lett gondoltam elmegyek sétálni Marcival de nem találtam ugy hogy egyedül indultam el. Forever Alone :D. Elindultam volna ha nem látom meg hogy Viki és Marci beszélgetnek. Viki felnevet. Marci is nevet. Viki mond valamit Marci mosolyog. Majd beszélgetnek. Barátiasan. Viki nem ért hozzá Marcihoz. De akkor is! Barátok se legyenek. Viki rá fog mászni! Egyszer csak látom hogy Marci megfogja Viki haját. Nevetnek. Majd elindulnak valamerre. Elkezdtem követni őket. Majd a fodrásznál megálltak és bementek. Bent voltak jó 1 órát. (addig ettem egy szendvicset a közeli KFC-böl). Viki barnán(!!) jött ki a fodrászatból. Semmi rozsaszín csik semmi. A sminkje kissebb volt, a ruháján eltünt a dekoltás a magasarku helyett lapos sarkat viselt. Teljesen megváltozott. a Kezébe voltak a régi cuccai amit egy mozdulattal kidobott. A szőke vasalt hosszú haja most barna göndör és rövidebb. Mosolyogva elindultak vissza fele. Én rövidebb uton visszaértem. A szobába vártam Marcit. Mikor megérkezett mint egy rossz filmben megfordultam a székkel és sejtelmesen néztem rá. De ő csak jól kiröhögött. :D 
- Nem akarsz valamit elmondani?- kérdeztem.
- De. Szakitotunk Tessával.- mondta tök nyugodtan majd le huppant az ágyára.
- MI??- kérdeztem kevésbé olyan nyugodtan mint Marci. 
- Nem müködött no para barátok vagyunk!- mondta. 
- És vikivel?- csuszótt ki a számom. Marci oda kapta a fejét a név hallatára.
- Szintén.- mondta és vissza fordult a fal felé. 
- Akkor miért vitted el fodrászhoz meg miért vettél neki normális cuccokat?- kérdeztem mostmár bátrabban. 
- Nem tudom!- mondta kicsivel hangosabban mint szokta.- Nem tudom mit érzek. 
egy ideig csak döbbenten néztem rá. 
- Mikor vele beszélek sokkal másabb mint amilyennek meg ismertem általad. Vicces és aranyos.- mondta Marci szenvedő arcal.
Beleesett. na ne!!

folytatjuk... 

Érzések 2.

Érzések 2


Viki (ex)
Felálltam felvettem a gatyám meg a pólóm és felvettem a telefont. 
- Ádám? Azt hittem már nem veszed föl.- mondta.
- Nem kéne.- mondtam szigorúan.
- Ádám hiányzol! Itt vagyok a sulid elött.- mondta nekem meg elkerekedett a szemem. 
- Ezzel kicsit elkéstél! - mondtam szinte már kiabáltam.
- Már bent vagyok 2 perc!- majd letette. 
- Maradj itt!- mondtam Barbienak. Kimentema folyosora. Semmit nem változott. Ugyanolyan volt a haja. Szőke haj rózsaszín csíkokkal. Erős smink. Magas sarkú. Barbie is kijött, mellém állt és megfogta a kezem. A punk lány meg állt. De Megint elindult felém. 
- Ez meg ki?- kérdezte Viki lesajnáloan. 
- Viki Ő itt Barbie a barátnőm!- mondtam elengedve a fülem mellet Viki bunkóságát.
- Tessék? Utánam egy ilyennel állsz össze?
Viki elhaladt melletem és bement az egyik szobába.
- Á szoval ő az a sexy új lány!- hallotam valakitöl.
- Mi? Viki ide fog járni? - költöi kérdés volt hisz tudtam rá a választ. Szombat van vagyis medencés buli. A Medence meg töltve vizzel a diákok a medencénél isznak. Szuper! Viki is ott volt de azért Marci miatt lementem. Marci valahol ivott én meg a folyosón egyedül voltam. Míg Nem szirított a falhoz Viki. A semmiböl. Megcsokolt de nem csókkoltam vissza.
- Megőrültél? - kérdeztem és eltoltam magamtól. 
- Nem! Akarlak itt és most!- mondta és lkezte levenni a pólom. Nem hagytam hogy levegye és megfogtam a kazét mire felnevettet. 
- Szánalmas vagy!- mondta majd elsétált. Rosszul éreztem magam. Hisz megcsaltaqm Barbiet mégha vissza se csokoltam. Csak abban reménykedek Hogy Pletykacica nem látta. Mondjuk eltünt egy ideje nem irt. Pedig azt hittem ir az Exről... Mi van vele? Mind egy. Bementem a szobába Barbie volt és feküdt az ágyamon. 
- Hogy rugjak labdába az exeddel?? Hisz neki szőke haja rószaszín tincsekkel menő ruhákkal borzalmasan jó sinkel és Menő punk stílusával?? Ő tökéletes hozzád! - mondta Barbie könnyes szemmel. Oda mentem legugltam az ágy mellé.
- Számomra te vagy a tökéletes.- mondtam Barbie fel ült mejd hosszasan megcsokolt.
- Miért rúzsos a szád?- kérdezte barbie majd elökött magátol. 
- Viki megcsokolt. De nem viszonoztam hanem elöktem magamtol igazábol nem volt igazi csók hanem...- De barbie a szavamba vágott.
- Nem baj!- Majd én megtépem.- mondta idegesen. fel állt maj kiindult a medencéhez. Mikor oda ért Viki a medence szélén állt.
- Hülye ribanc!- mondta Barbie majd erős mozdulattal belelökte a medencébe a punk csajt. Mindenki huuu-zott. Viki elfojt sminkel káromkodott párat majd oda állt Barbie elé. Mivel közel voltam Barbiehoz hallotam mit mondott neki: 
- Ugyis vissza szerzem!
Barbie-t nem foglalkoztatta oda ment hozzám megfogta a pólóm és megcsókolt.  :)

Érzések

Érzések

Álltam egy helyben és csak néztem utána. De mielött végleg vége lett volna elordibáltam magam.
-SZERETLEK!- mondtam olyan hangosan amilyen hangosan csak bírtam. Barbie megfordult és elmosolyodott.
-Uristen.-olvastam le a szájárol. Rohamosan elkezdett visszafele sétálni majd megállt elöttem. Nem tudom ő csokolt meg engem vagy én őt, talán egyszerre. 
- Köszönöm.- mondta halkan majd megfogta a kezem és elindultunk. Rezgett a telefonom.

"Éééés egymásra találtak. Hajrá galambok!"

Barbie az enyémből nézte. Mind ketten mosolyogtunk majd elraktam a telefont megpusziltam Barbie fejét és besétáltunk a mi szobánkba. Marci ott volt Tessával épp beszélgettek. Egymás szájába. Na mind1. Elvoltunk mi négyen majd elővettünk egy társas játékot. ACTIVITY! 

1Órával késöbb.

-Béka!- Kiabáltam be.
-Hal!- Mondta Barbie.
-Orángután!!- ordibálta Marci.
- Orángután.....KOMOLYAN?!- kérdezte Tessa nevetve. 
- akkor Nyersfa!- mondta majd még nagyobb nevetésbe törtünk ki. 10 perc után feladtuk.
- Amugy már Ádám kitalálta mert Béka.- mondta Tessa mi meg szúró szemmel néztünk rá.

30percel készöbb.

- Najó én mentem a szobámba.- mondta Tessa.
- Megyek veled!- tette föl a kezét Marci. Kettesbe maradunk Barbival. Az az este csak rám és Barbiera tartozik. Vannak olyan dolgok amiket a legjobb barátodnak se mondsz el. Na ez pont az a helyzet. De emlékszem még a szemébe néztem. Megcsokoltam. Visszacsokolt. Reggel mellete ébredtem. Marci gondolom Tessánál aludt. Mikor kinyitotta a szemét mosolyogva felnézett rám. 
- Jó reggelt.
- Jó reggelt.
- Kérdezhetek valamit?- mosolygott Barbie.
- Igen?- kérdeztem
- ugye mostantól örökre együtt leszünk ugye? - kérdezte aranyosan.
- Igen.- mondtam. Elkezdett csörögni a telefonom. Megnéztem a kijelzőt és nem hittem a szememnek. Az exem.


Folytatjuk...

2013. április 22., hétfő

Veszekedés

Veszekedés

Elnézve Pletykacicának a bejegyzéseit, elég híres. Az egész egyetem őt olvassa. És a fél bloggja rolunk szól. A 3.osok közül még szól Alisonrol Daveröl. Kiváncsiak még a 2.osokból Louisra meg Zachre. A többi szaporán olvassa. a blogja összesítve szól Barbierol, Tessárol, Marcirol, Niallrol,Alisonrol,Daveröl,Louisrol és Zachröl. A híres személyekröl. Álmodnak az egyetemisták hogy bekerüljenek Pletykacica blogjába. De senki nem tudja ki ő. 
- Beszélnünk kell.- mondta Barbie szigoruan.- Tudod zavar hogy....
- Barbie! Igen?- kérdeztem mert egy ideje nyammogott valamit de nem értettem. 
- Te szeretsz egyáltalán?- kérdezte szilárdan. Egy ideig némán álltam egy helybe mikor megint megszolalt.
- Én már kimondtam!- mondta kicsit idegesebben majd megtörölte a szemét és elsétált. Én csak álltam egy helybe és az érzéseimen gondolkoztam. Nem állok készen elmondani neki. De talán a kapcsolatunkon múlik mind ez! Rezeg a telefonom. Pletykacica lendületben!

"Uuu csunya veszekedés Á+B! De várható volt. Ádám jobb ha belehúzól gondolkozni az érzéseidben! Talán most csap le rá Niall? 
XoXo Pletykacicus"

Beülltem órára. Barbie meg se fordult rám se nézett. Rajzolt. Talán egy lányt nem láttam jól. Órák után Marcival elmentünk "körül nézni". Jó egy hete itt vagyunk. Mind1. Persze tudta hogy bajom van. Nem firtatta. True Friend :')
Ahogy sétáltunk megláttuk Barbiet ahogy öleli....Igen, Niallt. A szívem majd meg szakadt még is elövettem a telefonom és lefotoztam. nem vettek észre. Rögtön elküldtem Pletykacica e-mailjére. 5 perc mulva rezgett a telefonom.

"Szaftos story mondhatom. Barbie és Niall! B+Á szakitott? Baráti ölelés? Nem hiszem! A veszekedés után ment sírni Barbie Niallnak aki menghallgatta. B+N határozottan! XoXo Pletykacicus."

Már akkor Tudtam hogy vége az egésznek. És akkor meg éreztem. Szeretem! Szeretem Barbiet nem akarom elvesziteni. Rohantam ezerrel Barbie után.
- Barbie!- kiálltotam.
- NEm Ádám! Vége!

folytatjuk...

Pletykacica 2

Pletykacica2

"Kapjátok is a napi Storyt! 
Az a hír járja hogy Barbie kimondta. De Ádám még nem! Nyámnyila vagy Ádám? Vagy még vársz? Vagy Á+B még nem olyan erős hogy mind2 szeresse egymást? Csupa csupa kérdés! Én ezt nem szeretm. Ki deritem nektek srácok. Addigis másrol lesz szó ma! Méghozzá M+T. Mindenki ismeri már a párost. Titkolták szerelmüket sikertelenül. Most viszont már turbákolnak megállás nélkül egymás szájában láthatjuk őket. Ha Marci nem Tessával van akkor Ádámmal. Láthatni Jó barátok lettek. Szerelmek barátok csalodások. Fura tanév lesz az biztos! Ezen kívül láttuk beszélni Ádámost és Niall. Talán B miatt?? Biztos! Ki nem állhatják egymást! Tessa új barátra lelt. Barbie meg maradt neki de egy másik lánnyal sokat ebszélgetett. Blear + Tessa. B mérges lesz T-re Blear miatt? Alig várom ezeket a Harcokat. Szerelmi háromszö alakul majd ki az biztos. N+B+Á. Á már kapott egy Szeretleket. N-el csak barátok. Még!"

Szupcsi ez a blogolásos geciség tetszik. Minek ez? Amugy is mindenki ezt nézi és csak rolunk ir. Nem akartam én híres 1. lenni. Arrgh.

Pletykacicus

Pletykacicus

utálom már most a sok tanulni valót. Kyle ideges, Barbieval alig vagyok mert ő is ideges. Tessa jólvan de ő is ideges. MINDENKIK IDEGES. A legjobb hogy valaki inditott egy blogot ahol az egyetem pletykái vannak. A neve Pletykafészek. Szuper! mutatok egy bejegyzést:

"Sziasztok éhes gimisek itt a pletyka!
Tessa az 1.éves bombázo mindenki sajnálatára foglalt. A turbékoló szerelmes pár egyik tagja megvédte a másikat. Ugyanis Tessa áldozatul esett. A másik turbékoló párunk Barbie&Ádám. Grrrr. Elvoltak a medencénél a Szerelmesek? Vajon meddig maradnak együtt? kérdéses ;) De most még Lovevolnak ezerrel 
XoXo Pletykacicus"

Szuper! Most már mindenki tudja! Remek. Épp olvastam mikor bejött Barbie. 
- Irt rólunk Pletykacica.- mondta.
- Láttam.- Mondtam. 
- Jó!- mondta kicsivel hangosabban majd kiviharzott. Komolyan fogalmam nincs mi baja lehet. Marci bejött meg is kérdeztem.
- Mi baja a tesódnak?
- Biztos megjött neki- röhögött fel. 
- Állat!- röhögtem vele. Kimentem kicsit mikor rezegni kezdett a telefonom. Szuper! Pletykacicus blogolt!

"Barbie&Niall? ádám hoppon maradt? Ejnye Barbie ez azért csúnya volt tőled!"

Mi??!! vissza mentem a szobába. Láttam Marci kezébe a telefont- össze huzta a szemöldökét. Biztos voltam benne hogy Pletykacicust olvas. 
- Ádám! Ez nem igaz!- mondta a mögöttem álla Barbie. 
- Csak a barátom! Eslüszöm! Ádám szeretlek!- mondta én meg elsápadtam. Kimondta. 
- Elhiszem.- mosolyodtam el. Kihusztam a medence széléhez majd megcsokoltam. Ééééés rezgett is a telefonom. na ki más?

"Gyorsan jött gyorsan ment dráma. Látszolag lesz több is! XoXo pletykacicus"

2013. április 9., kedd

Az éjszaka

Az éjszaka

-Jó! - mondta Barbie boldogan és elfutottunk onnan. Sietve futottunk majd meg álltunk a medencénél. Barbie leült a szélére én meg követtem. 
- Tudod, mikor megláttalak rögtön tudtam hogy lesz valami.- mosolygott.
- Tudod, mikor megláttalak azt hittem utálsz.- mondtam és mind ketten felnevettünk. 
- Miért? - kérdezte még mindig nevetve. 
- Mert mikor villantotam a megnyerő mosolyom elrohantál.- mondtam
- Mert nem akartam hogy nézd a rákvörös arcom. 
- De ha villantotam akkor tetszettem nem?
- Honnan tudtam volna?!
- Nem tudom!!- egyre hangosabban beszéltünk. Barbie már nyitotta a száját de belé folytottam a szót a számmal. Barbie a vizet nézte. Én őt néztem és mosolyogtam. 
- Barkobázunk?- kérdezte. 
- Igen!- mondtam nevetve.
- Jó gondoltam.- mosolygott. 
- Zöld? 
- Igen.
- Béka?
- NEM :D
- Béka nyál? 
- IGEN :DD
- Télleg? 
- NEM :D
- Feladom!
- Nemááár!! Levél!
- JAAAAAAAAAAA :D
A jókedvnek Tessa vetett véget.
- Barbie!- mondta és láttam az arcán pár lila,sárga foltot és az orra is vérzett!
- Jézusom!!- pattantam fel először. Tessa a földre rogyott.
- Jolvagy? Kitette??- kérdeztem folyamatosan.
- Kol! - mondta és értetlenül néztem.
- AZ EXEM??? - kérdezte Barbie. Áhh Kol Barbie exe megverte Tessát? Jézusom!
- és most holvan?- kérdeztem a szándékkal hogy most nem egyet kap. 
- Marci! - mondta ki de annyira sírt hogy nem tudta befejezni. Gyorsan elindultam a folyoso irányába. Igen. Marci megverte. Elég durván. 
- MARCI!- kiálltotam. 
- Mivan?- kérdezte tök lazán odajött letörölte a pici vért az arcárol. 
- Megverted?
- Ja. Bántotta Tessát.- mondta nekem meg a szemem elkerekedett. 
- Ja öm Tessával járok.- mondta nekem meg a szemem még jobban elkerekedett. 
- Először nem akartam elmondani de jó haverok vagyunk szoval...- kezdte
- Kösz. brooo. Menjünk Tessához meg Barbiehoz.- mondtam Marci bolintot majd elindultunk.  Besegítetük Tessát a szobáb majdott hagytuk Barbieval. 
- Menyire verted meg?- kérdeztem
- Te menyire verted volna meg?- kérdezte
- Nagyon.- nevettem föl és ő is nevetett. 
- Na jó most már elég volt ebböl a napból!- feküdt le. és én is lefeküddtem

Szerelem

Szerelem

Uff Hétfő. Mindenki rém álma. Ez az a nap mikor a tanárok "bemutatkoznak" elmondjál mit fogunk tanulni bla bla bla.. várjunk csak! Ez az egyetem. Itt nem foglalkoznak ilyesmivel. Első nap első anyag fele. Bár Marci profin megoldottam hogy ne vegye észre a professzor hogy alszik :D Az első óra mindenki hulla. Szóval csoportosan zombiztunk az első terembe. Mindenki leült (Marci lefeküdt) és kezdődjék semmi céco ugy jött be a tanár hogy már diktált. Mivel én stréber vagyok... csak vicceltem lementem Marcihoz és együtt végig aludtam. Túl az első órán... követte 8. AAARRGGGGHHHH. A nyolcadik órám Barbieval volt. Marci nem volt azon az órán. Kicsit megviseltnek tűnt. Hát tegnap szakított a barátjával de most egyáltalán nem érdekel. Megbántott. De azt nem azt jelenti hogy még mindig nem szeretném :( Csak...áhh. Mikor a napnak vége ledőlök aludni SE. ohhh azt hitted pihenhetsz?? Ilyenkor jönnek azok az ordibálások a füledbe hogy: MI A GECHIIT CSINÁÁLSZ MÉG CSAK 17 ÓRA!! GECII EZ ALSZIK!! :DDD
-Nem megyek ki!- mondtam. nem akartam találkozni vele. 
- Lazulj már! Nem fog kijönni!- mondta én meg hittem neki ugy hogy elindultunk kifelé. Igaza volt. Csak Tessa jött ki. Ő se csúnya lány. Jó az 1 éves egyetemisták rá hajtanak. Nem tudom nekem annyira nem jön be. Mondjuk Marcit se foglalkoztatja. De végül Barbie is kijött. Basszus. Na jó! Ebböl elég Ádám szedd össze magad! 
- Marci... igyunk.- mondtam ki a varázs szót ugyanis nem kellet kétszer mondani már fogtam is a műanyag poharat. Lehúztam majd bementem a szobámba. Vagyis másodszorra sikerült :D
- Broooo!- nyitott be Marci.
- Semmi baj! Elegem lett!- mondtam majd kicsaptam szoba ajtaját elindultam sebesen Barbie felé, megálltam elötte és megcsokoltam. Rájöttem , hogy mit érzek. A szerelmem erősebb egy hülye megsértődésen! Barbie visszacsokolt majd hallotam ahogy mindenki elkezd HÚÚÚÚÚ-zni. Mikor kinyitotam a szeme akkor nyitotta ki ő is. 
- Nem utálsz?- kérdezte aggódva én meg elmosolyodtam
- Sose tudnálak utálni Barbie!- mondtam és ő is elmosolyodott. 
- Hé! Ezért a parasztét hagytál el?- szólalt meg egy ismerős hang. udtam kiaz. Rögtön megfordultam és teljes erőböl egy jobbost kapott az EX. Hátra is esett de többet nem adtam neki. 
-Menjünk! -mondtam


To be continued...

2013. április 8., hétfő

Csak megjegyzem (nem story)

Csak úgy megjegyezném hogy Köszi hogy elolvastad eddigi sztorit és a szereplők léteznek csak nem ebben a szituációban. SE :D Ja és Kyle 30 perce röhög csak mert elgépeltem valamit XDDDDDDD

Fájdalom

Fájdalom

Uristen. Tegnap. Csók. Lelépett. Bűntudat. Ugyanis megcsokoltam a haverom tesóját. Mondjuk szerintem Marci terve is ez volt :D a lényeg hogy át kellet mennem Barbiehoz. Pont egyedül találtam a szobájában.
-Szia, a tegnapról lenne szó...- kezdtem
- Meg se történt!- kezdte durván. A szemem elkerekedett.- Ádám! Nekem barátom van! 
Kirontotam a szobábol majd a sajátomba berontotam. Akkora fájdalmat éreztem ami igy sok volt nekem reggel.
-ÁDÁM!!- kiabált utánam Barbie de nem érdekelt.- Ádám, ne haragudj! Olyan hirtelen történt és annyira jó volt! 
-De neked van barátod! Hogy? hogy engedhetted?!- kérdeztem küszküdve a fájdalommal. 
- Én, én szégyeltem magam hogy érezek irántad valamit miközbe van barátom.- mondta és a cipőjét nézte mintha valami érdekes lenne rajta majd kiment a szobábol. Marci mellet szonélkül elrohant.
-Te tudtad hogy van pasija?!- néztem rá Marcira.
- Tessék?- kérdezett vissza ingerülten.
- nem?- néztem furán.
- NEM!- nevetett fel kinjában.- basszus!
- Ja.- mondtam majd vissza feködtem aludni. heh. 

-kb 6 óra mulva-

- Kész kikészülök!- rontot be hangosan Marci. 
- Mi az?- kérdeztem.
- Meg érkezett Barbie barátja.- mondta és megfeszült az arca amikor kimondta hogy "barátja". 
- ohh akkor visszafekszek. -mondtam és magamra huztam a takarót.
- OOhhh dehogy! Hagyd abba a nyafizást te hisztis kurva!- mondta mire felröhögtem. Ja öm Marci mindig meg tudd röhögtetni :D
Mikor kimentem rögtön bele botlottam egy ismeretlenbe. 
- Bocs tesó!- mondtam mire elökött, de abba a pillanatban fel is pattantam.
- Te vagy az a Ádám?- kérdezte ingerülten. 
- Ja. - mondtam és láttam hogy az ökle egyre gyorsabban közeledik felém. El is talált. áucs. Vissza ütötem és egy kissebb verekedés tört ki. Már szarrá vert a csávó mikor Marci és Barbie leszedte rólam. Marci szintén meg ütödte a pasit de csak egyszer majd bekisért és hozott borogatást. 
- Mint mondtam nem kedvelem a tesom pasiját.- mondta- Jól elvert.
Mind ketten elkezdtünk nevetni de meghallotam ahogy Barbie ordibál. Erre mind ketten elhallgatunk és füleltünk.
- Elég volt hogy mindenkit meg kell verni! Te egy állat egoista hülye...bahh nem találok szavakat inkább menj innen!!!- kiabált Barbie.

Barbie

Barbie

Arrgh! Mi baja lehet velem? Mi rossz van bennem?! Egész nap ezekre a kérdésekre kerestem a tökéletes választ de nem találtam. Egyszerűen nem értettem. Marci agyára mentem a kérdseimmel szoval egy idő után hagytam őt is mielött meg üt :D Ebédnél Marci ide hívta kajálni Barbiet. Erősen kétlem, hogy sejti h tetszik nekem :D
- Jóóóóóó jövök már de nem értem most minek?!- hallatszodott a folyosorol Barbie hangja.
- Mert a tesód vagyunk tartsuk a köteléket és zabáljunk együtt!!- kiabált Marci a "minta tesó". Én simán kiröhögtem őket. 
- Hali- köszönt kissé halkan. KÖSZÖNT: HOOOOZZÁÁÁM SZÓÓÓLT!! 
- Szia.- mosolyogtam a normális alap mosolyommal mert már csak azom maradt. De elfordult és velem háttal ült le a pici szobába még mindig furcsálva hogy mit keres itt. Marci azzal a lendülettel helyet cserélt és átvonszolta Barbiet a máik oldalra. amugy jól szorakoztam, Marci mit meg nem tesz :D
-Hány éves vagy?- kezdtem az ismerkedést. 
- 22- mosolygott. Milyen aranyos a mosolya.- te?
- 23 -mondtam lazán. 
- Kapd be!- röhögött Marci.- idősebb vagy?! :D
- Ne idegeskedj veszünk homokozó készletet!- röhögtem ki Marcit. Barbie is elnevette magát. Úristen! Olyan aranyos volt.  Az én formám beleszeretni az 1. lányba akit meglátok :D
- Na jó végeztünk Barbie kimehetsz!- moondta Marci és ki hesegette Barbiet a szobábol. 
- Oké! haladunk.- mondta
- Egyáltalán nej voltál feltünő!- nevettem 
- Mert egy Ninja vagyok!- mondta elégetetten. Föl nevettem. Eljött az este.  Gondoltam kimegyek bulizni mint egy normális 23 éves. Hátul volt egy medence, mindenki oda gyült ugy hogy fürdő ruha (gyúrtam rá eleget) és "gooo a medenceee" kiálltással kirontotunk Marcival. 
Kábé ugy hajnali 5 fele mindenki eltünt csak egy embert láttam még a vizben. Barbiet. oda mentem majd beugrottam a vizbe. 
- Azt hittem mindenki elment.- mondta zavartan.
- Úgy tűnik ketten maradtunk.- mondta és mosolyogtam. Majd egyre közelebb és közelebb úsztam hozzá. Majd mikor már nagyon nagyon közel voltunk megcsókoltam. Olyan édes csok volt. Szerintem semelyikünk nem akarta abbahagyni. Végül Barbie eltolt magátol majd sebesen kimászott és elfutott. a reakciom csak annyi hogy: WTF?!